Switch to normal theme

Lezajlott a 2017-es nyári diplomaátadó ünnepség

A tudás a legnagyobb kincs

A Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar június 16-án tartotta diplomaátadó ünnepségét a gödöllői aulában. Az eseményen dr. Posta Katalin egyetemi tanár, dékán köszöntötte a megjelenteket. Az egyetem vezetését dr. Helyes Lajos egyetemi tanár, tudományos rektorhelyettes képviselte. A vendégek között volt több hazai agrár-felsőoktatási  vezető.

A dékán ünnepi beszédében kiemelte: a kar két emberöltőnyi története során a „Termelj többet, jobban élsz!” gondolat szellemétől eljutott a precíziós gazdálkodáshoz, a termőhelyi adottságokhoz igazodó gazdálkodási rendszerhez, a genomi szelekcióhoz, a molekuláris nemesítéshez.  Az agrárium Magyarország vezető stratégiai ágazata lett, soha nem látott ugrásszerű változással és technológiai fejlődéssel. Óriási kihívások, mélységek és magasságok, melyeket a felsőoktatásban követni kell. Még akkor is, ha az ehhez szükséges anyagi források hiányoznak.

Ma 256 büszke hallgató veheti át oklevelét, diplomáját, 98 fő alap-, 138 fő mester, 20 fő pedig szakmérnöki szakokon, közülük hatan angol nyelven folyó MSc képzéseinken fejezték be tanulmányaikat. Karunk munkatársai mindent megtettek azért, hogy tudásuk legjavát adják át Önöknek. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel, hiszen 2017-ben soha nem látott sikereket értünk el az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Hallgatóink több mint 40 százaléka részesült díjazásban, ami országosan is kimagasló eredménynek számít – állapította meg dr. Posta Katalin.

De vajon mindannyian éltek ezekkel a lehetőséggel? Éltek vagy visszaéltek vele? A vizsgákon, hosszú távon, nem a tudásra alapozni lehet, de nem érdemes. Tudom, frázisnak tűnhet az ősi bölcsesség, de az élet már többször igazolta: Magadnak  tanulsz…..Mindent elvehetnek, de a tudást nem, az a legnagyobb kincs!

Éppen ezért ne bánkódjanak, ha a tanulás ellenére néhány vizsga kudarcos élménnyel zárult. Valódi tudásuk birtokában el fogják érni céljaikat. A célhoz éréshez azonban észre kell venniük a jót, és meg kell különböztetni a rossztól, el kell igazodniuk minden helyzetben. Talán ez a legnehezebb, hiszen a világ csalfa csillogással és olcsó hírnévvel kecsegtet. Kérem, soha ne adják fel erkölcsi tartásukat.

Kedves Végzős Hallgatóink! Búcsúzóul engedjék meg, hogy egy gondolattal töltsem meg képzeletbeli tarisznyájukat. Ez a gondolat egy rövid kis szóhoz köthető, mely csak hat betűből áll, ez pedig az alázat. Napjainkban az alázatot sokan negatív jelzővel illetik, és próbálják eltávolítani azt annak valóságos tartalmától. Pedig az alázat nélkül végzett munka és bármilyen tevékenység öncélúvá, egy idő múlva használhatatlanná válik. És én most nem hamis alázatoskodásra gondolok, hanem a munka és a másik ember megbecsülésére, elismerésére. Ne féljünk, nincs abban semmi megalázkodás, ha az ember alázattal fordul másokhoz, vagy beismeri tévedését, és mások igazát. És ezek a gondolatok nem újak. Hiszen egyetemünk névadójának, Szent István, államalapító királyunknak intelme több mint ezer évvel ezelőtt fogalmazódott meg, mely szerint „…semmi nem emel fel csak az alázat……, Aktualitását az idő nem kezdte ki, sőt mi is bátran tekinthetjük mindezt iránymutatásnak. Első királyunk gondolataival minden nap szembesülhetünk, az egyetem főbejáratánál szerényen megbúvó, de tekintélyparancsoló mellszobránál.

A diplomaátadó ünnepségen búcsúztak a nyugállományba vonuló dr. Kiss Erzsébet egyetemi tanártól és dr. Kiss István egyetemi docenstől.

A kar tanácsa Doby Géza-díjat adományozott Horvainé dr. Szabó Mária egyetemi docens részére. Dékáni Dicséretben részesült Harkányiné dr. Székel y Zsuzsanna egyetemi docens és Schally Gergely egyetemi tanársegéd.

A Holly László-díjat Kollár Zsuzsanna, a Tápiószelei Növényi Diverzitás Központ csoportvezetője vehette át.

A Béres Alapítvány több mint két évtizede támogatja a kar kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóit. A Béres József-ösztöndíjat idén Petres Martin II. éves növényorvos mesterszakos hallgató nyerte el. A Béres-díjat megosztva ítélték oda Veréb Marietta és Treutz Zsófia II. éves növényorvos hallgatóknak.

Az Év Hallgatója kitüntetésben Fehér Balázs környezetgazdálkodási agrármérnök részesült.

Dékáni különdíjban részesült Budai Dorina, Bús Bence Gyula, Egri Gábor, Forintos Nikolett, Horváth Ádám, Iski Gergely, Magyar Martina, Mészáros Kata, Mihályi András, Mónok Dávid, Németh Beáta, Peterka András, Petrikovszki Renáta, Rabi’u Abdullahi, Szabó Stella és Tóth József Attila.

 

Balázs Gusztáv felvételei